Amikor egy baba megérkezik a családba, akkor nem csak baba születik, de Anya is születik, Apa is születik, és ha nem első baba, akkor tesó is születik. Meg nagyszülők is születnek. Egy család születik.
De most valami egészen másról szeretnék mesélni. Arról szeretnék beszélni inkább, amit látok, hallok és nagy örömmel tapasztalok magam körül. Azt tapasztalom, hogy az Anyukák nagy része már másként szeretnék nevelni a gyermekét, mint ahogy őt nevelték. Egy ÚJ ANYA van születőben. Ezt az anyát mi szüljük, magunkból. Megküzdünk a szülés fájdalmával, és boldogok vagyunk, amikor megszültük. Ahogy a mai világban a legtöbb nő még közelében sem volt szülésnek, nem tudja mi vár rá, ugyanúgy nincsennek mintáink az ÚJ ANYÁRA sem. Az új anyára, akinek fontos a kötődő nevelés, az igen központú nevelés vagy a pozitív fegyelmezés, hogy csak néhányat említsek.
Érezzük, hogy sok mindent másként szeretnénk csinálni, mint ahogy minket neveltek, és szerencsére mind ehhez nagy sok és jó könyv áll rendelkezésünkre. És minden nagyon szép és jó, mindaddig, amíg szembe nem találjuk magunkat a gyermekünkkel, aki szépen hozza a leírt helyzetek valamelyikét, de a leírt megoldás nem működik. Jobbik esetben tudjuk az elméletet, rosszabb esetben csak rémlik valami, hogy olvastunk róla… Ellenben a végeredmény gyakran ugyanaz, nem működik. N E M M Ű K Ö D I K!
DE, a legtöbb esetben működni fog. Csak nem mindig könnyű az elméletet átültetni gyakorlatba. Olyan ez, mint amikor a kisbaba járni tanul. Eleinte csak a vágy van meg benne, hogy ő is két lábon közlekedhessen, mint az óriások vagy az óriás (már járni tudó) törpék. Azután a vágy megvalósítása érdekében elkezd edzeni. És kapaszkodik a kis asztalba, apa lábába, az ajtófélfába és ha már egyszer nagy nehezen felállt, akkor belevág. És elindul. Lép kettőt és fenékre ül. És napokon át gyakorol. Mi hiszünk benne, hogy menni fog, hiszen láttuk, minden gyerek képes rá. Ő hisz magában, mert ezzel a hittel született. Végül megtanul járni.
Higgyünk mi is magunkban. Higgyük el, hogy mi is megtanuljuk az együttműködő kommunikáció alapjait, hogy megtanuljuk jól kezelni a hisztit, hogy menni fog az igény szerinti szoptatás vagy bármi, amit mi fontosnak tartunk az új nevelési elvek közül.
Higgyük el, hogy a világnak új szemléletű anyákra van szüksége, akik kiegyensúlyozott, önbizalommal teli, reziliens gyermekeket nevelnek, hogy a világ egy boldogabb hely lehessen.
Folytatás: Miért életbe vágóan fontos a határkijelölés a gyermeknevelésben?
Ha szeptember, akkor tapasztalatom szerint egy eseménydús, aktív hónap veszi kezdetét a legtöbb gyermekes család számára. Véget ér a nyár és elkezdődik valami új.
Vannak szülők, akik alig várják, hogy beköszöntsön az ősz, amikor az élet visszatér egy sokkal strukturáltabb mederbe és vannak, akik marasztalnák még a nyarat, mert lazábban, ráérősebben teltek a napok.
Egy biztos, a legtöbb családban, ahol baba, totyogó, bölcsődés, óvodás vagy iskolás van, a szeptember valami új kezdete, egy váltás.
Akiknél baba vagy totyogó van otthon, azok gyakran elindulnak felfedezni a környéken fellelhető baba-mamaprogramokat, amikre szívesen járnak és ami egy kis kikapcsolódást, színt visz a hétköznapokba. Fontos, hogy olyan programokra menjünk, amik örömet okoznak mamának-babának egyaránt. Érdemes pár alkalommal kipróbálni egy adott foglalkozást, és ha tetszett, rendszeresen járni. Így a gyermek szocializációja szépen, fokozatosan elindul. Jó esetben a foglalkozás vezetője egy referencia személy lesz a gyermek számára, akivel a rendszeresen találkozások során ki tud alakítani egy bizalmi kapcsolatot úgy, hogy a biztonságot jelentő anya, azaz Te is folyamatosan elérhető vagy számára a foglalkozás alatt. Ne érezd magad rosszul, ha az első pár alkalommal a te gyermeked gyakran akar az öledben lenni a foglalkozás alatt, ez adja meg neki azt a biztonságot, amivel később egyre több időt tölt majd távol tőled és követi a foglalkozásvezető kéréseit. (Nem érdemes hasonlítgatnod, hogy más gyereke bezzeg egyből beleveti magát a forgatagba, hiszen nem tudhatod, mióta járnak, hány testvére van és így tovább.)
Vannak, akik a bölcsit vagy az óvodát kezdik. Az ő életükben a szeptember jelentősebb változásokat hoz, hiszen ezek az apróságok már napi rendszereséggel indulnak „munkába”. Akik most először mennek rendszeresen bölcsibe vagy oviba, azokra a beszoktatás időszaka vár szeptemberben. A szülőkre pedig a rendszeres reggeli rutin, időtartás.
Hogy mivel könnyíthetjük meg a gyermekünk és a saját életünket a beszoktatási időszakban? Azzal, ha megbízunk az intézményben és az ott dolgozókban, hogy jól végzik a munkájukat, megbízunk a gyermekünkben, hogy elég érett ahhoz, hogy jól fogja venni az akadályokat, és megbízunk magunkban, hogy jól tettük a dolgunkat szülőként, hogy jól vegye az akadályokat, valamint végül, de nem utolsó sorban, hogy képesek vagyunk egy újabb lépést tenni az elengedés néha talán nehéznek tűnő ösvényén.
Fontos tudni, hogy azok, aki már tavaly is bölcsisek vagy ovisok voltak, ők is igényelnek egy kis „beszoktatást”. Na nem úgy, hogy ott ülünk velük az első héten, de törődésből, odafigyelésből lehet, hogy most, az első hetekben többre lesz szükségük. A nyári, családdal együtt töltött időből való átállás, sokszor emberpalánta próbáló, és ez rendjén is van.
És a nagyoknak indul az iskola.
Iskolája válogatja. Vannak iskolák, ahová csak a naiv elsősök és vannak iskolák, ahová a felsőbb évfolyamok nebulói is vágyakoznak szeptemberben. A szerencsésebbek az utóbbi oktatási intézmények valamelyikébe járnak. Amennyire én látom, a mai iskolarendszer nagy terhet jelent a legtöbb gyerekek ((és pedagógus és szülő)) számára. A gyerekeken lévő nyomást némiképp tudják oldani kiváló pedagógusok és sajnos vannak tanárok, akik tovább rontják a helyzetet. Sokat jelent a gyerekeknek, ha szülőként nem csak örömét, de a panaszát, nehézségeit is meg tudjuk hallgatni. Fontos, hogy mi magunk hogyan állunk az iskolakezdéshez, mert a gyerekeket ez nagyban befolyásolja. Ha az élet természetes velejárójának tekintjük, az segíthet, hogy a gyermek saját tapasztalásokra tegyen szert a sulival kapcsolatba.
Apróság, de jó ötlet lehet, hogy az iskolakezdéshez pár szükséges dolgot nem mutatunk meg nekik, hanem az első hetekben meglepetésként kerül elő egy-egy vágyott apróság, amit amúgy is megvettünk volna. Egyik reggel az áhított mesefigurás uzsonnás doboz, másnap a menő kulacs, vagy extra színes ceruza, radír stb.
Mögöttünk a nyárral és a karanténnal nagyon sok szülő várja már a szeptembert, hogy egy kicsit fellélegezhessen. Közülük van, aki ezt szégyelli és van, aki úton-útfélen hangoztatja ezen vágyát. Nem hiszem, hogy sokan tudnák, pontosan miként is fog alakulni az ősz, de remélem, hogy a pandémiás helyzet lehetővé teszi, hogy a gyerekek ismét gyerekközösségbe szocializálódjanak, a szülők pedig egy kicsit fellélegezhessenek. Ránk fér😊